TUDATOS FALATOK

minden, amit az egészséges táplálkozásról tudni érdemes

Csúcsformában a nagy napon - Évi első konzultációja a NATURHOUSE-nál

evi_blog_foto_nh.jpg

Minden menyasszony szeretne a lehető legjobban festeni az esküvőjén, nincs ezzel másképp Évi sem, bár őt nem csak a külseje, hanem az egészsége is arra sarkallta, hogy részt vegyen a NATURHOUSE Facebook-játékán. Így került a három szerencsés nyertes közé, akiket elkísérnek a fogyás alatt, tanácsokkal segítik őket, hogy az elért célt meg is tudják majd tartani.

Évi versenyszerűen kézilabdázik, NB II-es játékos, így a mozgásból igazán nincs hiánya, az egészséges életmóddal kapcsolatban azonban neki is voltak kérdései. Az első konzultáció során kiderült, hogy számára mennyi az ideális testsúly. Mivel fejlett izomzattal rendelkezik, ezért esetében ez más, mint egy fizikailag kevésbé aktív embernél. 170 centis magasságához a cél 67 kiló, melyhez 7 kg-tól kell megszabadulnia.

- A tanácsadáson megbeszéltük a szakértővel, hogy számomra más az ideális testsúly, mivel nagyon sokat sportolok, és az izom nehezebb. Ezért kevesebbet is kell leadnom.

Ez a hét kiló nem tűnhet soknak, de ehhez is fegyelmezettség szükséges. Évi alapvetően elégedett magával, de neki is van olyan testrésze, amiből szívesen faragna egy picit, például a hasából.

A fiatal menyasszonynak elsősorban az jelentett nehézséget, hogy otthon magyarosan étkeznek, és ezeket a recepteket tanulta meg annak idején. Sokszor esznek tésztát és zsíros ételeket. A tanácsadás  során új ételeket ismert meg, pontos recepteket kapott, és elkezdte átalakítani az étrendjét.

- Nagy segítség volt, hogy új recepteket tanulhattam, és ezekkel könnyebben át tudtam alakítani az étrendemet.

Először a gyorsan felszívódó szénhidrátokat vonta ki a napi étkezésből, melynek meg is lett az eredménye, három hét alatt két kilót fogyott, ami hosszú távon is tartható fogyást jelent.

- Az ellenőrző konzultáción átbeszéltük, hogy mikorra érem el a célomat. Nagyon motiváló, hogy elindult a fogyás, én már látom is a változást, pedig még nem fogytam olyan sokat.

Évi augusztusban megy férjhez, de a célját sokkal hamarabb el fogja érni, körülbelül március végére. Egy esküvőszervezős, stresszes időszakban fontos, hogy nem drasztikus diétával fogy, hanem egy jól tartható, egészséges étrenddel. Három hónap alatt kialakulnak nála az új szokások, és a fokozatos fogyást követően pedig könnyen meg tudja majd tartani a súlyát, miközben a szervezésre is marad energiája. 

 

A fotók a NATURHOUSE tulajdona, melyek Évi első konzultációján, a diéta megkezdése előtt készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatosfalatok.blog.hu/api/trackback/id/tr3613641670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudatos falatok

Szenvedélyünk az egészséges táplálkozás, így blogunkban az ideális testsúly eléréséhez, a jó közérzethez és az örömteli élethez szeretnénk hozzásegíteni. Végre ne csak álmodozz a célodról, hanem valósítsd is meg. Itt vagyunk hozzá!

süti beállítások módosítása