TUDATOS FALATOK

minden, amit az egészséges táplálkozásról tudni érdemes

Miért nem jó túl gyorsan fogyni?

gyors_fogyas_23.jpg

A gyors és látványos fogyás minden súlyfelesleggel küzdő álma, de sajnos nem lehetséges, főleg nem úgy, hogy az eredmény tartós is marad. Ha belegondolunk, a súlyfelesleg sem egyik napról a másikra alakul ki, hanem évek alatt, így tehát logikus, hogy rendesen fogyni sem lehet gyorsan. A pár napos, két hetes diéták alatt a test leginkább vízből fogy és nem zsírból. A megrekedt folyadék távozik a testből, és kilókban valóban mérhető eredmény mutatkozik, de a zsír ugyanúgy ott marad sajnos. Ezek a villámfogyókúrák általában drasztikusak, egy vagy több ételcsoport megvonásával operálnak, ami hosszú távon nem is tartható. Lehet, hogy az ember veszít a súlyából, de közben kevés az energiája, aluszékony, nem tud koncentrálni. Ezt egy-két hétnél tovább nem tolerálja a szervezet. Egyes elméletek szerint ilyenkor úgynevezett éhező üzemmódba áll a test, lelassul az anyagcsere és az első adandó alkalommal, amikor újra elegendő kalóriához jut, akkor el is tárolja az összes tápanyagot, magyarán újra hízni kezd az ember, gyorsabb ütemben, mint a fogyókúra előtt.

A gyors fogyás, illetve a rövid ideig mutatkozó eredmény mentálisan is megterhelő. Azt érezhetjük, hogy végig küzdöttük azt a három napot, két hetet, és még sincs igazán eredménye. Lehet, hogy lement három kiló, de visszajött öt. Ha pedig újra próbálkozik az ember lánya valami hasonlóval, akkor a folyamatos kudarcélmény miatt elvész a motiváció, de ami fontosabb, hogy az egész mentális állapotot rossz irányba terelheti az elégedetlenség.

Ahelyett tehát, hogy valaki látványmegoldásokat keres, melyek se testileg, se lelkileg nem tesznek jót, érdemes hosszú távon gondolkodni. Életkortól függően egy jól kialakított étrendnél heti fél-egy kg fogyás a normális. Ezt ugyanúgy kalóriadeficittel lehet elérni, de az egészséges mértékű fogyás szerencsére örömteli, ízletes ételekkel is működik, koplalás nélkül. A hosszú távú diéta esetén tulajdonképpen újratanuljuk az evést, a rossz beidegződéseket egészségesekre cseréljük, és már csupán ettől fogyunk.

Egy fogyókúra akkor hatékony, ha két hónap után is működik, ha tartható, nem lehet csupán az időtényezőt figyelembe venni. Hosszú távú eredményt villámdiétákkal nem lehet elérni, csak jól kialakított, tudományos alapokon álló étrenddel. Azzal azonban hatalmasakat.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatosfalatok.blog.hu/api/trackback/id/tr2713624440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudatos falatok

Szenvedélyünk az egészséges táplálkozás, így blogunkban az ideális testsúly eléréséhez, a jó közérzethez és az örömteli élethez szeretnénk hozzásegíteni. Végre ne csak álmodozz a célodról, hanem valósítsd is meg. Itt vagyunk hozzá!

Facebook