TUDATOS FALATOK

minden, amit az egészséges táplálkozásról tudni érdemes

Lendülj formába! - Interjú Gyulai Vikivel

gyulai_viki.png

A babavárás és a szülés elképesztő hatással van a női testre, egy új élet kihordása testileg és lelkileg is megváltoztatja az embert. Közvetlenül a szülés után nem is érdemes azon keseregni, hogy anyaként mennyire mást lát az ember lánya a tükörben. De ahogy cseperedik a pici, az édesanyában felmerül a kérdés, hogyan is lehetne ismét olyan, mint a szülés előtt. Már itt érdemes elgondolkodni azon, hogy nem támasztunk-e elérhetetlen célokat magunkkal szemben, ami csak frusztrációhoz és csalódottsághoz vezethet. Fiatal anyaként még inkább fontos a fokozatosság és a türelem.

Tisztában van ezzel Viki is, aki 38 évesen lett édesanya. A Fresh zenekar népszerű énekesnője március elején vágott bele a diétába, és eddig nagyon jól halad.

"A terhességem alatt 20-22 kilót szedtem fel, de ez nem baj. Ettem, amihez kedvem volt, élveztem az életet. A kisfiam hét hónapos, most éreztem azt, hogy szeretnék tenni valamit azért, hogy visszanyerjem a régi formámat."

Viki szerencsés alkat, maga is bevallja, hogy sokat köszönhet a genetikának. Különösebben sem az étkezésre, sem a mozgásra nem kellett odafigyelnie.

"Eléggé új helyzet ez most nekem. Imádok enni, szeretem a péksütiket, sütiket, kiélvezni az ízeket. Sosem volt súlyproblémám. Most szembesülök azzal, hogy lemondással jár egy fogyókúra."

A Naturhouse programja a mediterrán diétán alapul, így bizony kiesnek a régi nagy kedvencek, de szerencsére az érkező eredmények elég motivációt biztosítanak.

"Korábban fitnesz edzőként végeztem, így pontosan tudom, hogy a heti fél-egy kiló fogyás az ideális, ennél nem is várok el többet magamtól. A dietetikussal három hónap alatt 8-10 kiló fogyást tűztünk ki célul, és ez eddig nagyon jól is megy. Március elején kezdtem, és már 3 és fél kilónál járok."

Az eddig leadott kilókon túl Vikit az is motiválja, hogy hétről hétre találkozik a Natur House tanácsadójával, ahol méredzkedéssel kezdenek, majd átbeszélik az elmúlt hetet, és korrigálnak ahol szükséges.

img_2971.JPG

"Új nekem ez az egész diétázás, ezért sokat segít a folyamatos kontroll, hogy átbeszélhetem a dietetikussal az előző hetet. Szeretem, hogy az egész program személyre szabott, hogy érzem, hogy velem foglalkoznak, emberi az egész folyamat. Ezenkívül tetszik, hogy az ajánlott táplálék kiegészítők természetes összetevőkből állnak. Nem szívesen szednék olyasmit, ami kemikáliákat tartalmaz."

Viki egyelőre az étkezésre fókuszál, hiszen elég először egy területen változtatni.

"A fogyás 70%-ban az étkezésen múlik. Egyelőre otthon végzek mélyizomtornát, de ezt nem a fogyás miatt. Úgy érzem, ez is bőven elég, és a gyereknevelésen túli energiáimat inkább az új étrendre fókuszálom."

Viki kisfia hét hónapos most, mire kilenc hónapos lesz, anyukája is eléri a vágyott célt, ebben biztosak vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatosfalatok.blog.hu/api/trackback/id/tr4313813580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudatos falatok

Szenvedélyünk az egészséges táplálkozás, így blogunkban az ideális testsúly eléréséhez, a jó közérzethez és az örömteli élethez szeretnénk hozzásegíteni. Végre ne csak álmodozz a célodról, hanem valósítsd is meg. Itt vagyunk hozzá!

Facebook