TUDATOS FALATOK

minden, amit az egészséges táplálkozásról tudni érdemes

Ne idd meg a kalóriákat – Italok, amik szabotálják a fogyókúrát

Az ma már közismert, hogy a fogyás a konyhában dől el nagyrészt, és nem az edzőteremben. Étrendről beszélünk, egészséges táplálkozásról, de ebből sokan kifelejtik az italokat, mintha azért, mert nem kell rágni őket, nem számítanának bele a bevitt kalóriák mennyiségébe. Pedig nagyon könnyű „túlinni” magunkat, vannak olyan italok, amikben több a kalória, mint egy kisebb szelet tortában, sőt olyanok is, amiről azt gondoljuk, hogy egészségesek.

italok.png

Gyümölcslevek – egy ideig az egészség netovábbjai voltak a gyümölcslevek, főleg a 100%-os változatok vagy a frissen facsartak. Sajnos azonban egyáltalán nem tesznek jót a diétának és az egészségnek sem. A rostok híján gyorsan felszívódnak, hiszen magas a cukortartalmuk, megdobják az inzulinszintet, hamar éhséget okoznak. Kalóriatartalmuk sem alacsony, 40-45 kalória is lehet egy deciben, ami nem tűnik olyan soknak, de ha valaki egy nap alatt elkortyolgat egy literrel, akkor bevitt 450-et, ami nem kevés, ez a cola kalóriatartalmának felel meg. Ha valaki alacsony szénhidrát-diétát tart, akkor semmiképpen nem jó fogyasztani őket. Alternatívaként fogyasszunk turmixot, abban a rostok megmaradnak, és lassítják a felszívódást.

Kávéitalok – A nagy kávéláncok plakátjain kínálgatják magukat a finomabbnál finomabb élénkítő italok, amiknek nem könnyű ellenállni. Sokan lemondunk a süteményekről, de helyette engedélyezünk ebéd után egy habos, ízesített tejes kávét. Pedig lehet, hogy egy vékony szelet, majdnem lisztmentes olasz csoki tortával jobban járnánk. Egy nagy méretű, tejszínhabos, sziruppal ízesített tejeskávéban akár 600 kalória is lehet. A jeges kávék se jobbak, az ízélmény miatt több cukor lehet bennük, hidegen ugyanis kevésbé érezzük az ízeket. Szóval egy ilyen kávét bőven el lehet számolni egy nagy adag desszertnek. A tejeskávé cukor nélkül vagy eritrittel jó választás helyette.

Nyári finomságok – Nyáron az éttermek és a bárok számtalan, finom, de nem túl egészséges italt kínálnak: szörpök, ízesített limonádék, sziruppal feldobott fröccsök és koktélok tarkítják az itallapot. Ezek szinte mind cukorsziruppal készülnek, ezért kalóriatartalmuk sem elhanyagolható. Bármilyen finomak is, diéta alatt, csak nagyon ritkán kérjünk ki ilyesmit, vagy kérjük cukormentesen például a limonádét.

Light üdítők – Mindenki tudja, hogy a cukros üdítők borzasztóan hizlalnak, de a light változatokat sem jó literszámra inni, hiába lehet köztük nulla kalóriás is. Tanulmányok szerint édes ízük miatt a test várja a cukorral járó kalóriát, de az nem érkezik meg, így trükkösen máshonnan szeretné megkapni. Így éhesebbek lehetünk, és többet ehetünk, mint amit terveztünk. Ez lassú hízással járhat annak ellenére, hogy energiaszegény italokat iszunk. Egyszer-egyszer nyugodtan válasszunk light üdítőt, de ne legyen a napi étrend része.

Az alkohol és a fogyókúra kapcsolatáról már írtunk, de nem árt felidézni, hogy a fogyasztásukkal nem csak kalóriát viszünk be, de az egész zsíranyagcserére hatással lesz a sör vagy a bor, a koktélokról és a töményről már nem is beszélve.

Az eredményes fogyókúrába nem férnek bele a fentiek, igyunk sok vizet, próbáljuk ki, milyen uborkával, fűszerekkel, készítsünk cukormentes limonádét, fogyasszunk zöld teát vagy gyógyteákat, például citromfüvet vagy mentát. A kalóriaszegény italok fogyasztásának is meg lesz a látszatja, ahogy annak is, ha megisszuk a felesleges kalóriákat.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatosfalatok.blog.hu/api/trackback/id/tr6714216985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudatos falatok

Szenvedélyünk az egészséges táplálkozás, így blogunkban az ideális testsúly eléréséhez, a jó közérzethez és az örömteli élethez szeretnénk hozzásegíteni. Végre ne csak álmodozz a célodról, hanem valósítsd is meg. Itt vagyunk hozzá!

Facebook