TUDATOS FALATOK

minden, amit az egészséges táplálkozásról tudni érdemes

Kitartás, akarat, egészség - Hilda első konzultációja a NATURHOUSE-nál

hilda_elotte_foto_blog.png

Nagy túlsúlytól megszabadulni nem egyszerű, kitartást és kemény akaratot kíván, étkezési szokások átalakítása sem megy egyik napról a másikra, itt is több időre lehet szükség, mintha a fogyni vágyó csak 5-10 kilót szeretne veszíteni a súlyából. Könnyebbé teszi az elejét, hogy ilyenkor a kilók hamar elindulnak lefelé. A diéta nemcsak az evésben és a mozgásban kíván megújulást, de a napi rutin megszervezésében is. Nem mindenkinek van arra ideje, hogy a napi ötszöri étkezést a munka mellett megoldja, főleg, ha a munkája is elhivatottságot igényel.

Így van ezzel a 32 éves Hilda is, aki nővérként dolgozik. Tudjuk, ez mivel jár, hiszen nehéz fizikai munkáról van szó, ami lelkileg is megterhelő. Éppen ezért a fiatal nő és konzulense arra jutottak a NATURHOUSE tanácsadás során, hogy hatékonyabb lesz, ha az ételeket megrendeli, és ezek mellé bevet néhány táplálék kiegészítőt, hogy jobb eredményt érjen el.  

- Közösen döntöttünk az ételrendelés mellett. Egyszerűen nem fér bele az életembe, hogy minden nap főzzek és előkészüljek, így biztosabb.

Hildának megnyugtató volt a tanácsadó szakértelme, hogy az összes kérdésére választ kapott. Mivel 30 kilótól szeretne megszabadulni, ennek eléréséhez egy évet tűztek ki, hogy a fogyás tartós is legyen, és az új szokások is megmaradjanak a későbbiekben.

Hilda december közepén vágott bele az életmódváltásba, 124 kilóról indult, ezért neki első körben a táplálkozásán kellett változtatnia. Nagy túlsúlynál a testmozgást rendkívül óvatosan szabad csak beépíteni a mindennapokba, és javasolt először személyi edző segítségét kérni, mivel az ízületeket megterhelheti a hirtelen jött aktivitás. Természetesen a mozgás mindenképpen szükséges, hogy az anyagcsere felgyorsuljon. A későbbiekben heti két edzést céloztak meg a tanácsadóval.

- Korábban már dolgoztam személyi edzővel, így nem lesz számomra idegen a dolog. Addig is sétálok, és próbálok minél több mozgást becsempészni az életembe, hogy ezzel is támogassam a fogyást.

Hilda, akinek a fogyókúra mellett az életében most más nehézségek is akadnak, halad a célja felé, melyben segíteni fogja a rendszeres tanácsadás, ahol korrigálni tudják az esetleges problémákat. Ha pedig kitartó, akkor egészen biztos, hogy jövő karácsony előtt 30 kilóval könnyebben kezdi meg az ajándékvásárlást. Az biztos, hogy a NATURHOUSE-on nem fog múlni.

A fotók a NATURHOUSE tulajdonai, melyek Hilda első konzultációján, a diéta megkezdése előtt készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatosfalatok.blog.hu/api/trackback/id/tr2513704318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudatos falatok

Szenvedélyünk az egészséges táplálkozás, így blogunkban az ideális testsúly eléréséhez, a jó közérzethez és az örömteli élethez szeretnénk hozzásegíteni. Végre ne csak álmodozz a célodról, hanem valósítsd is meg. Itt vagyunk hozzá!

süti beállítások módosítása